Feltápászkodom a földről. A stoplis cipőt már visszavettem, bár a fűző megkötésénél fájdalmat éreztem. Nincs feldagadva a bokám, szerencsére nem is lila. Bíztatnak arra, hogy folytassam a játékot, nekem is van hozzá kedvem. Menni próbálok, de csak sántítva megy. ,,Még várok vele pár percet!’’ – ordítom oda a társaknak, majd terhelem és érzem, hogy nem tökéletes a sérült végtag. Gólt kap a csapatom, ekkor döntök úgy, hogy visszaállok. Futni nehezen tudok, minden lépésnél beleszúr valami a bokámba. Olyan érzés, mintha késsel feszegetné valaki a szalagokat, és még élvezné is, mert egyre módszeresebben csinálja. Mintha egy mázsa lenne a testrész, úgy emelem minden megtett méternél. Ha a játékszerhez érek forróság önti el, és minden rúgásnál a képzelt kés pengéje egyre erősebben rángat mindent, amit a biológia elhelyezett ott azért, hogy elbírja a súlyomat.
Minden nagyobb mozdulat megfeszíti néhány arcizmom, de folytatom a játékot, a férfibecsület visz előre. Nem foglalkozom a fájdalommal, mely egyre jobban hasogat. Kapura lőni nem igazán tudok, gyenge a bokám, nem tudom megfeszíteni se, a labda egyszerűen elviszi más irányba. Egy hosszú sprint után elérem a vonal felé vészesen közelítő gömböt, majd az érkező támadó felé tekerem a kapu előterébe. Remek fejesgóllal zárul az akció, majd mikor mennék a csapattársam felé ünnepelni, akkor nem enged valami lépni. Egy földöntúli erő visz földre, összecsuklik a jobb lábam, arra eszmélek, hogy a zöld gyep simogatja az arcom. A cipőmön lévő pipa remegése jelzi: baj van. Mikor felnézek fölöttem áll mindenki, és nem nyugtat meg a vészjósló tekintetek gyűrűje. Mielőtt a fű közé zuhantam volna, egy reccsenést hallottam. Ez visszhangzik a fülemben, úgy üvölt, mintha egy kiképzőtiszt teremtene le. Nem végeztem megfelelően a feladatom, nem pihentem, fölmentem a pályára. Most pedig nem jön le a lábamról a stoplis csuka, és csak egy mozdulatra vagyok képes. Kiadni magamból azt a hangot, ami szétzúzza belülről az elmém. A pengés jól végezte a dolgát, örömmel tekinthet elszakadt szalagomra, majd törli nevetve arcomba a véremtől csillogó acélt.